Azoknak, akiknek nemcsak a dicsőség fontos

A Hard Dog Race  filozófiája szerint a kihívás teljesítése és önmagunk legyőzése az igazi dicsőség. A jutalom pedig a büszkeség, amit a célban érzel, és mindaz, amit magadról, a kutyádról, a határaitokról és azok tágításáról megtanulsz a verseny közben. Tudjuk, nem az ajándékokért állsz a rajthoz, de azért valljuk be, jól esik nem üres kézzel távozni. Mivel a HDR nem klasszikus sportverseny – ahol csak a leggyorsabb versenyzőket díjazzák – nálunk mindenki kap ajándékot, így a legjobb időt teljesítők mellett más nevezőknek is van esélyük díjat szerezni. Hard Dog Race Wild

Köszönettel tartozunk támogatóinknak, a Gallica Hungary-nak, a Zoetis Hungary-nak, a Hill’s Pet Nutrion-nek, a SINB-nek, a Julius-K9-nek  akik lehetővé teszik, hogy megszervezhessük a HDR versenyeket és azon partnereinknek is, akik további értékes ajándékokkal egészítették ki a palettát!

És most lássuk mi volt a HDR Wild-on azoknak a jutalma, akiket a „stopperóra díjazott”:

A legjobb három idővel célba érkező női és a férfi helyezettek csomagjukban egyaránt találtak egy-egy doboz Nutradyl tablettát a Zoetistől, egy HILL’S nyakba akasztót és egy törölközőt. A harmadik helyezetteknek 7,5 kilós, a másodikaknak 12 kilós és az elsőknek pedig 18 kg-os táp járt a Hill’s-től. A Julius-K9-től a harmadikok hámot, a másodikak egy futóövet hámmal, az elsők pedig futóövet hámmal és táskával kaptak. Az első helyezettek egy-egy  Saucony futócipő kupont is nyertek.

A első három helyezett csapat minden tagja a következő ajándékokat kapta: egy-egy doboz Nutradylt a Zoetistől, egy Hill’s nyakba akasztót és törölközőt, és ugyancsak a Hill’s-től a harmadikok fejenként 1,5 kilós, a másodikak és az elsők 3 kilós tápot. Az első helyezett csapat tagjai e mellé még egy táptartó vödröt is kaptak. A Julius-K9-től a harmadik helyezett csapat hámot nyakörvvel és pórázzal, a második helyezettek egy hámot, az elsők pedig futóövet hámmal kaptak. A harmadik helyezett csapat tagjai pedig egy-egy pár Saucony  futócipővel is gazdagodtak.

Különdíjak

A különdíjak azok számára tehetik motiválóvá a versenyzést, akik nem reménykedhetnek a dobogóra jutásban. A HDR különdíját – a jövő évi HDR versenyeken ingyenes indulást biztosító kupont – a 2. legkitartóbb párosok kapták.

A Hill’s különdíja a legkitartóbb párosnak egy ajándékcsomag (toll, füzet, úti táptartó, könyv, bögre, Hill’s táska, napellenző, termékminta és egy 3 kg-os táp ). A legkitartóbb csapat tagjai a Julius-K9 különdíját kapták: fejenként egy nyakörvet pórázzal. Ugyanez járt a legidősebb párosnak is.

A menhely színekben induló legjobb idővel célba érő csapat a SINB 50.000 Ft értékű kuponját kapta.

Az Ebfizio különdíját a verseny 333. helyezettje szerezte meg, amely egy fizioterápiás csomag volt. Ez tartalmazott egy bemelegítés oktatást, 2 alkalmas víz alatti futószalag edzést, 2 alkalmas kutyafitnesst és 20% kedvezményt a további alkalmak árából.

A Multinavigátor 20.000 Ft-os utalványait azok között osztottuk szét, akik a Base-n és a Wildon is indultak, így teljesítve a „Két szív kihívása! Programunkat, és a Wildon 15-ek, 33-ak, 56-ak, 110-ek és 200-ak lettek.

Saucony futócipőt kapott a 20., 40., 60. és 80. helyezett.

Végül, de nem utolsó sorban a Dogbox különdíját a férfi és női 123. befutók nyerték, amely nem más volt, mint egy-egy kutyájukra és más igényeikre szabva tervezett autós szállítódoboz.

Befutócsomag

Ahogy mondtuk a HDR-en mindenki nyert legalább egy befutócsomagot is. Ez tartalmazott egy HDR befutó pólót, egy HDR matricát, egy HILL’S termékmintát, egy SINB-kupont (e-mailben küldve), egy Ebfizio 20%-os kedvezménykupont, egy vizslafotózás.hu kedvezménykupont, egy Dogbox kupont (e-mailben küldve), egy Gallica vizet, egy JULIUS K-9 labdát, kulcstartót és kedvezménykupont. Továbbá minden versenyző részt vehetett a Murmuczok Állatkórház és a Zoetis által szervezett ingyenes szívférgesség szűrésen, és persze az elmaradhatatlan befutó érem is a nyakatokba került!

Il logo di Hard Dog Race è protetto da copyright. Il suo uso in qualsiasi forma è permesso solo con il permesso scritto di Hard Dog Race.